2017. október 5., csütörtök

Prológus

   Szia. Igen, neked köszöntem. Igen, neked, aki ezeket a sorokat olvasod.

   Nos, hol is kezdjem történetemet? Igen, talán nem ártana a legelején... de vajon hol is kezdődik a legeleje?
Talán ott, mikor abban a házibuliban rám nézett, én pedig zavartan ittam a kissé erős puncsomat? Vagy talán ott, mikor az iskolában kis híján elütött éj fekete gördeszkájával, aminek kék kerekei épp jókor, épp időben és épp pár centire álltak meg tőlem? Vagy talán akkor, amikor rám írt, valami béna kifogással? Vagy talán akkor, mikor az utcán egymással összetalálkoztunk, és pont akkor fordultam hátra, hogy utána nézzek, amikor ő? Őszintén? Nem tudom. De azt igen, hogy ez a találkozás, a történetem eleje, egy új kaput nyitott az életemben - egy olyat, amibe személy szerint nem hittem, volna, hogy be fogok lépni, de a sors mocskos és makacs keze ezt a hitet nem engedhette meg nekem.
De tudjátok mit? Ő miatta egyáltalán nem bánom. Igen, ő, aki ennek a történetnek a másik szereplője, akiről valójában szó van. Tudod... ő olyan más, mint a többi. Ő olyan bohókás, ő olyan vicces, ő olyan aranyos, ő olyan egyedi, ő olyan elragadó, ő olyan szexy, ő olyan szerethetni és szeretgethetni való. Figyelmes, segítőkész, ügyes és valami... valami annyira megfogott benne. Mégis néha kiakaszt, hirtelen tetteivel összezavar.  Nála ezek annyira másak, mint a többieknél. És... azt hiszem reménytelenül beleszerettem. Úgy... mindenbe, ami ő.

   Nos, tehát, kedves olvasó, ez a történet róla és rólam szól, kettőnkről, rólunk. És remélem velem tartasz, hogy elmesélhessem neked.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése